top of page

Hírek


Kihívások és egyéni utak az 5.z-ben: így tanultunk mi a tavaszi hetekben
Nálunk a Zenitben a tanulás nem áll meg a tankönyvek margójánál: a tavaszi hetekben az ötödikeseink konkrétan beköltöztek a középkorba. Ez az időszak az egyik legjobban várt fejezet volt, de tanárként is komoly kihívást jelentett, hiszen olyan alapvető látásmódot alakítottunk ki, amely az egész későbbi történelemértést meghatározza. Éppen ezért a hagyományos órákat háttérbe szorítottuk, és egy komplex projektbe vágtunk bele. A gyerekek két csoportban hetekig maketteket építet
máj. 13.


Felsős diák élmények János Vitéz és a talajerózió mentén. Ötödikes diákunk írása.
Nemrég természetismeret órán talajerózió modelleket készítettünk. A kísérlet lényege az volt, hogy az iskolaudvaron megtalálható növényekkel és más dolgokkal megakadályozzuk, hogy ha a kannából vizet öntünk rá, a homok lezúduljon az általunk szintén természetes anyagokból készített domboldalról. Három csapatban dolgoztunk, az én csapatomban ketten voltunk. Nekünk az első próbálkozásunk az volt, hogy cseréplapokból “gátakat” építettünk a “dombra”. Ezután én fűcsomókat próbálta
ápr. 3.


Az 5z téli kalandjai
A téli szezon az 5z-nél nagyon különlegesen sikerült, kirándulások, szolgálatok és különleges programok váltogatták egymást. Az időszak egyértelműen legnehezebb pillanata az volt, hogy decemberben el kellett engednünk Sarah-t, az idegennyelvű önkéntesünket, hiszen vele a tanulók már-már baráti kapcsolatot ápoltak. Hatalmas segítség volt ő az iskolában a nyelvi programunk szempontjából is. Ahogy Sarah beszélgetett a gyerekekkel Gödöllőn az osztálykirándulásunkon, idősebb hölgy
febr. 13.


Utolsó helyek az 5.z osztályban - egy csuda jó csapathoz lehet csatlakozni!
Szeretnéd, ha gyermeked egy igazi közösségben folytatná a felső tagozatot? Egyik szaktanárunk mesélte az ötödikeseinkről: "A gyerekek érdeklődőek, kedvesek, figyelmesek, nyitottak – csuda jó velük dolgozni!" A Zenit Iskolában nemcsak tanítunk, hanem a jövőre készítünk fel: Magabiztos angoltudás a Zenit Language Journey programmal. Tudatos digitális világ: AI és technológia okosan használva. Elkötelezett tanárok: Akik alkotó, sokoldalú felnőtté formálják a gyerekeket. Személyr
febr. 3.


Tüzesen süt le a nyári nap sugára...
Sok olyan emlékünk van a tanári pályán, amikor érezzük, hogy olyan jó kilépni a keretekből, mert annyira megéri. Mikor egy gyerekhez közelebb kerül egy teljesen más világ, de úgy, hogy számára örömet okoz a tanulás. A lényeg ugyanis igazán csak ez lenne. 2010. a pályám elején egy csillogó szemű kissrác került a VII. kerületi egyházi iskola ötödik osztályába. A János vitézből kellett 12 versszakot megtanulni: „Tüzesen süt le a nyári nap sugára...”. A srác kerek perec kijelente
jan. 25.


Tanévindító hangulatok az 5.z osztályból
A Zenit 5.z egy igazi különítmény – 9 különleges, okos és kíváncsi diák alkotja, az osztályfőnökük pedig maga az igazgató! 😎 A felsőbe lépve immár szaktanárokkal is dolgozó diákokat a pedagógusok rendkívül kreatívnak és kitartónak látták az első két hónapban. Ez a csapat minden új és izgalmas programra azonnal rákap – ők azok, akik nem érik be a „csak mert így van” válasszal, hanem tudni akarják az okát is! 💡 Angolul kiválóan kommunikálnak, ráadásul nemcsak az órán, hanem a
2025. nov. 4.


Ötödikes rendhagyó angol történelem óra
Az őszi szünet előtt Sarah Sabek nem csak angol nyelven beszélgetni és játszani érkezett az ötödik osztályba, hanem rendhagyó komplex történelem órát tartott Egyiptomról. Amellett, hogy tartalmas és érdekes profi prezentációt készített és mutatott be angol nyelven, a gyerekekkel énekeltek, 𐦐 hieroglifákra 𐦉 fordítottak szövegeket és az egyiptomi pisztáciás kunafa nevű édességet is elkészítették. Nagyon jó volt látni, hogy a gyerekek nemcsak érdekesnek találták, hanem értett
2025. okt. 25.


Az Alfa tanulási tréningje házhoz jött a Zenit Iskola ötödikeseihez
Egy iskolában nem állandóan a tanulást kellene fejleszteni? Dehogynem. Azt is. Felső tagozatunk felvételi tárgyakat oktató szaktanárait eleve úgy válogattuk össze, hogy a felvételi előkészítésben több évtizedes tapasztalatokkal rendelkezzenek, magántanárként is sikeresen. Emellett úgy gondoljuk nemcsak konkrét tantárgyakra kell hangsúlyt fektetni. Magának a tanulási folyamatnak az elmélyítése is fontos, hogy valójában bármit megtanulhassanak a gyerekek, amit csak akarnak. Bár
2025. okt. 12.


Sikeresen nyelvvizsgáztak alsó tagozat végén a saját fejlesztésű nyelvi programunkon tanuló diákok
Iskolánkban a nyelvelsajátításra épülő Zenit Language Journey programot fejlesztettük ki és vezettük be folyamatosan az utóbbi két évben Zsíros Elizabet vezetésével. A program a beszélt nyelv bátor használatára épít, és ezt az eredmények különösen visszaigazolták. Az, hogy valójában mit is jelent számunkra a Zenitben a 'siker' szó, Liza néni így fogalmazta meg: A siker nem az eredmény! A siker az élmény! A siker valójában az a mondat, amivel kijön a tanítványom a nyelvvizsgár
2025. szept. 15.


Tanulós, utazós, játékos és megható időszakkal zárult a 4.z éve
A 2024/25-ös tanév zárásához közeledve, a felmérők megírása mellett 4.z osztályosaink rendkívüli élményekkel gazdagodtak – méltóképpen...
2025. júl. 9.


Téli varázslat a 4.z-ben
A hidegeket megelőzve, november elején kerti tevékenykedő napot szervezett az iskola, melyen a negyedikes diákok és szüleik is...
2025. febr. 16.


Ősszel az alsó tagozat zenitjén
A 4.z osztály úgy tért vissza szeptemberben a Zenitbe, hogy mi magunk is meglepődtünk, mennyire a felső tagozat küszöbén állnak ezek a...
2024. dec. 2.


Tavaszi tanulás bárhol a 3.z-vel
Az iskola legidősebb diákjaiként szerepelhetett az osztály nemzeti ünnepünkön. Március 15. alkalmából megtartott megemlékezésen...
2024. máj. 23.


Téli kalandok a harmadik zében
Az őszi szünet után a harmadikosok komoly projektekben vettek részt mind a tananyag, mind a nagyvilág megismerése terén, ahol a...
2023. dec. 31.


A legnagyobb Zenitesek ősze
3.z osztályunk az iskola alapításával együtt indult, így ők élték át a legtöbb kalandot eddig. Már a tanév kezdete előtt külön családos...
2023. nov. 28.


Sakk-napot szervezett a Zenit Általános Iskola csapata
Az első gödi Zenit Sakk napon a generációk összefogásával tapasztaltuk meg a sakk sokszínűségét. November 18-án, szombaton került sor...
2023. nov. 22.


A mai tanévnyitóval elindult a 2023/24-es tanév
Az új első osztályunkba érkező csillogó szemű gyerekeket a nagyok saját készítésű kis ajándékokkal fogadták, ahogy képletesen egyenként...
2023. szept. 1.


Katalinpusztai évindító túra
Gólyafióka táborunk ma a Zenit közösség katalinpusztai túrájával zárult. A gyerekek erdei feladatokat oldottak meg: állatokat, növényeket...
2023. aug. 31.


Eveztünk a Göd Kupán
Közvetlen az évindító csapatépítő programunkról érkeztek kollégáink a Duna-partra, hogy minden osztályunkból szülőkkel kiegészülve...
2023. aug. 26.


Jövő héten indul az új tanév
A Zenit iskolába járók a gólyafióka napközis táborral kezdenek jövő héten kedden, hogy kényelmes tempóban szokjanak be, illetve vissza az...
2023. aug. 23.
bottom of page
