top of page

Az 5z téli kalandjai

Zenit Iskola
febr. 13.
1 perc olvasás

A téli szezon az 5z-nél nagyon különlegesen sikerült, kirándulások, szolgálatok és különleges programok váltogatták egymást.


Az időszak egyértelműen legnehezebb pillanata az volt, hogy decemberben el kellett engednünk Sarah-t, az idegennyelvű önkéntesünket, hiszen vele a tanulók már-már baráti kapcsolatot ápoltak. Hatalmas segítség volt ő az iskolában a nyelvi programunk szempontjából is. Ahogy Sarah beszélgetett a gyerekekkel Gödöllőn az osztálykirándulásunkon, idősebb hölgyek azt kérdezték az egyik étteremben, hogy melyik nemzetközi iskolából is jöttünk oda ebédelni? 🤩


Anna néni és Julcsi néni szervezésében novemberben közös magyar és ének órán vehettünk részt a Golden Palace Idősek Otthona lakóival. Ez annyira jól sikerült, hogy tavasszal is tervezünk menni egy újabb alkalomra, hiszen mind a gyermekeknek, mind az időseknek sokat tud adni egy ilyen „generációs találkozás”.


Ősszel egy borongós napon a Városligetbe is elmentünk, ahol a Mezőgazdasági Múzeumban egy érdekes mesés lényekkel foglalkozó interaktív kiállítást néztünk meg.


Újabb és újabb tanulástechnikákkal ismerkedtek meg a gyerekek, egyet-kettőt ők maguk honosítottak meg a csoportban, hiszen ki próbálta volna korábban rockopera segítségével elsajátítani a János Vitézt vagy a nyelvtani szabályokat?


Saját, diákok által vezetett robotika szakkörünk lett, hóból fotózáshoz használható trónt építettünk az udvaron, valamint új szabályokat is alkottunk a biztonságos tanuláshoz. Kreatív időszak volt, az biztos!


Az osztálykarácsony Anna néni vezetésével is nagyon jól sikerült, a bensőséges pillanatok mellett délutánra finom sütiket is gyártottunk a szülőknek a karácsonyi ünnepségre. Izgatottan várjuk az új, kicsit melegebb tavaszi időszakot, bár addig is a Zenitben a gyerekek a hóval is rengeteg mindenre képesek.



final-logo-zenit-03_edited.png

Államilag elismert
alapítványi általános iskola Gödön

OM azonosító: 203508

 

Kapcsolatfelvétel

  • Facebook

© 2021 - 2026 Zenit Alapítványi Általános Iskola

bottom of page