top of page
  • Zenit Iskola

Zenites január gyermek és felnőtt szemmel

Frissítve: 2023. ápr. 7.

A téli szünet alatt új polcokkal láttuk el az elsősöket, így tágasabb lett a termük és több minden elfér a tanszereik közül, jól látható helyen. Folyosóink fényképtartóit a legfrissebb élmények fotóival frissítettük, így ezeken minden hozzánk járó gyermek megtalálhatja magát és emlékezhet egy-egy kalandra. Még közös halaink is új otthont kaptak, amit lelkesen vettek birtokba.

Ha új év, akkor jöhetnek az újévi fogadalmak, az új dolgok kipróbálásának ideje is. A januári hideg idő kiváló lehetőséget adott, hogy a gödi Jégteraszhoz sétáljanak a gyerekek, ahol a jégkorcsolyázást próbálták ki. Voltak ugyan, akik már jól tudtak korcsolyázni, de sokaknak ez volt az első ilyen élményük. Korcsolyákat béreltünk és a tanítók segítségével többen megtanultak biztonságosan siklani a jégen, amit jól megérdemelt forró csokival ünnepeltek.

A Zenites gyermekek nem csak rendszeres könyvtárlátogatók, hanem lelkes színházrajongók is, így tekinthették meg a Kolibri Színházban Margit Auer Mágikus állatok című színdarabját. Napokig hallottuk a suliban, hogy “a mágikus, a mágikus, a mágikus kis busz!”

Januárban egy másik sportágnak is nagyobb szerep jutott. Vendégünk volt Szabó László a Magyar Sakkszövetség elnöke, aki két kiváló sakkmestert, versenyzőt hozott iskolánkba, Mihók-Juhász Barbarát és Haszon Dávidot, akik nem csak kiváló képviselői a sakk sportágnak, hanem nagyszerű oktatók is. Ez a sokoldalúan fejlesztő játék és sport eddig is fontos szerepet töltött be a tanítványaink életében a Zenit társasjáték program részeként is. Nagyon örültünk az ajándékoknak, a nevetéssel teli közös minőségi időnek és a közös ötletelésnek.

Iskolaelőkészítő foglalkozásunk három kis csoportban összesen közel 30 gyermekkel folytatódott. Ez egyedi lehetőséget ad gyermekeknek és szülőknek, hogy a leendő elsős tanítót megismerjék. Ő ad kalandos feladatokat, vele lehet kipróbálni az iskolát. Januárban volt lehetőség a 2022/23-as 1.z osztályba jelentkezést benyújtani. Örömmel láttuk, hogy erre még a tavalyinál is nagyobb az érdeklődés. Februárban minden jelentkezővel egyeztetünk!

Felnőtt munkatársaink sem maradtak ki a töltődésből. A tanítók festés tudásukat fejlesztették a váci Aranyecset élményfestő stúdióban, mely csapatépítésnek is jól jött. Saját vásznaikon ugyanazt a képet festették meg, különböző technikákat elsajátítva.

A szakembereknek, szülőknek is tudtunk programmal szolgálni a januári hónapban is. Klinger Mária - pszichológus, munka-és szervezet szakpszichológus, család- és rendszerterapeuta, OH kártya instruktor, brief coach volt a vendégünk. A szülői, nagyszülői, pszichológusi, tanítói szerepeket dolgoztuk fel. Workshopján OH kártyák segítségével fedeztük fel, hogy milyen kihívásokat tartogat számunkra ez az év, és milyen erőforrások segíthetnek ebben.

A délutáni nyitott programok sorát a január utolsó estéjén tartott Zenit kvíz est zárta, melyen rekord számban jelentek meg játékosok. A rendkívül szerte ágazó témák között magyar írók, sakk lépések, szuperhősök, foci, ételek, egzotikus országok és filmzenék is szerepeltek. Szülők, munkatársaink, gimnazisták mellett számos tapasztalt kvízes is jár ezekre az estékre és mindannyiunknak jó élményeket tartogat.

Iskolásaink számára azonban nem ez koronázta meg a januárt, hanem a félévi értékelések. A gyerekek, a szülők és a tanítók eddigre írták meg a közös Zenites szöveges félévi értékeléseket, majd ezeket a Zenit családi töprengő keretében egyénre szabottan, szóban is átbeszélték. Érdemes elolvasni erről szóló írásunkat is.


bottom of page