Az ünnep azé, aki várja… (Szabó T. Anna)
Családtagok, barátok, támogatók és érdeklődők körében ünnepelte a Zenit Általános Iskola fennállásának harmadik évfordulóját. Az indulás óta folyamatosan bővülő, fejlődő intézmény már hagyományosnak nevezhető családi rendezvénye az idén is új színekkel bővült, a közösség pedig hatalmas energiával vetette bele magát a szervezésbe és a program-kavalkádba.
Az időjárás végül lehetővé tette az iskola udvarára kitelepült rendezvényt, így a sátrak és napvitorlák alá kerültek a zenites családok állomásai. A kertben finom limonádékkal, süteményekkel, szendvicsekkel és kávékkal tudták felfrissíteni magukat a résztvevők, illetve a fotó sarokban kedves és vicces családi képek készülhettek. Támogatóink, a fantasztikus gödi pékségek is sok finomsággal kedveztek nekünk, ezúton is köszönjük a Vekni Műhelynek, a Nezaj Pékségnek és a NORA Pékségnek is a felajánlásokat!
Partnereink, akik már évek óta vendégeink a rendezvényeinken, idén is gazdagították a programkínálatot: a Lámpás’92 Alapítvány munkatársai kézműves programokkal és a fogyatékkal élő közösség által készített termékek vásárával érkeztek; a gödi Boldogságcseppek a játszósarokban a már ismert minták mellett a Barkácsanyu által megálmodott és elkészített zenit-fás csillámtetoválással készültek; a Gödi Ökoklub csapata fenntarthatóság témájában hozott foglalkozásokat és játékokat; a Terra Magica és Horváth Niki művészetterapeuta asztalánál növényekkel kreatívkodhattak a kicsik és a nagyok; a Segít-kezek masszőre pedig kezelésbe vette a munkában megfáradt vállakat.
A fellépések sora pedig mindenkinek tartalmas szórakozást ígért. Halmi Viki tánccsapata több formációban is fellépett, Gulybán Andrea, a Zenit zongoratanára által felkészített kis zongoristák is bemutatták tudásuk színe-javát. A zongoristák bemutatójukat egy közös énekléssel zárták, az iskola a vendégekkel közösen elénekelte a Zenit mi vagyunk! című dalt. A zenites kung-fusok Vajda Béla mesterrel közösen eljátszották a tanult elemek segítségével a kung-fu izgalmas történetét. A programot ezután ismét egy közös énekléssel folytattuk. A Boldog születésnap dalt követően a gyerekek és felnőttek is lelkesen sorakoztak az ünnepi torták körül, ahol megvendégelhettünk minden jelenlévőt, természetesen gondolva a “mentesekre” is.
Minden szülinapunk egyik legjobban várt pontja a tombolasorsolás, idén is fantasztikus ajándékokkal készült a közösség, sok támogatói felajánlással és a családoktól is szuper ajándékok érkeztek. Senki sem tért haza üres kézzel, akiknek nem nyert egy szelvényük sem, külön ajándékot kaptak.
A koraesti programunk első fellépője egy dzseszz-duó volt, Lábas Norbert énekelte és Rímes Zsolt gitározta a hangulatos muzsikát. Őket követte a Zenit online borkóstoló, amivel idén is egyik alapítónk, Krasznai Zsófia készült a vendégeknek. A Zenit, az Ezerjó, a Néró, az Irsai és a Tramini borok nemcsak a kóstolásban egészítették ki egymást, de a kezdőbetűik is összeálltak Z-E-N-I-T-té. A buli végén sok segítség érkezett az elpakoláshoz is, az ülőbútorok és sátrak szállításában pedig a gödi TESZ munkatársai is segédkeztek.
Az ünnepség igazán zenitesre sikeredett, köszönjük a Kicsi Kincsem fotó-nak, hogy ezeket a pillanatokat megörökítette számunkra. A képi és átélt emlékek, élmények mellett mindenkinek lehetősége volt egy kis tárgy formájában is hazavinni valamit a Zenitből. A SPARK Promotions által készített zenites sapkák, kulacsok, labdák és kitűzők által minden családba “beköltözünk”. Ezekre pillantva bármikor előhívhatjuk ezt a vidám, mozgalmas napot, aminek a végén már senkit sem zavart, hogy éjjel újra eleredt az eső.
Comments