Az év vége mindig egy különleges időszak, tele munkával, játékkal. Nálunk igazán szuperre sikeredett tele kirándulással, beszélgetésekkel.
Persze ezek előtt megvolt a kemény munka is, hiszen készültünk az év végi felmérőkre. Igyekszünk nem az utolsó hetekre hagyni a dolgozatokat, mert akkor már nem a tudást tükröznék, hanem a gyerekek fáradtságát. Ezt az időszakot sok mozgással, játékkal igyekeztünk megtölteni.
Miután minden felmérőt megírtuk, jöhettek az aktív programok, melyeket a gyerekekkel együtt megbeszélve állítottunk össze. Így belefért az Állatkerti kirándulás és Királyrét is kisvasúttal, kilátóval, patakozással. Elmentünk a Városligetbe a nagy játszótérre, ami a gyerekek óriási kedvence, hiszen tele van jobbnál jobb játékokkal. Ilyenkor külön esemény a BKK használata és a csuklós trolin való utazás is.
A legmelegebb napon jól esett lemenni a Dunára is, ahol a gyerekek az árnyékban tudtak vizezni, kavicsozni, játszani. Ilyenkor a szemetet is igyekszünk összeszedni és kidobni, még akkor is, ha azt nem mi dobáltuk el. Júniusban utoljára a könyvtárba is ellátogattunk, ahova minden hónapban el tudtunk jutni. Elköszöntünk a könyvtártól, s megbeszéltük mi lesz a nyári olvasmányunk.
Az iskolában sem unatkoztunk. Gofri és kókuszgolyó készítés is belefért az időnkbe. Hogy mennyit kellett utána takarítanunk, azt inkább hagyjuk :) Szerencsére ezt a részét is élveztük.
Eljutottunk a Csodák Palotájába is, ahol megünnepeltük egyik diákunk születésnapját. Így az ünneplés egyben tanulás, kirándulás is lett.
Június 21-én lezártuk a tanévet. Új hagyományt teremtve palacsintapartival. Az ünnepség szuper volt, miután elhangzott a rövid igazgatói beszéd és a gyerekek műsora, limonádé és palacsinta várt mindenkit a gyönyörűen feldíszített asztalokon.
Nagyon sikeres, kirándulós, élményekben, tanulásban és közösségben gazdag évet zár a 2.z.
Comments