Sportban erősen indult az ősz a Zenitben
Bár külön tornatermet is bérelünk, hogy a gyerekek minél többet mozoghassanak, mindig azon vagyunk, hogy még több sportot vigyünk a mindennapjaikba. Az elmúlt két hónapban különösen sok területen erősítettünk, melyek reményeink szerint tartós fejlesztések maradnak.
Idén ősszel tartottuk a Zenit szokásos sportnapját. Zsíros Elizabet kollégánk több évig volt az Újpesti Torna Egylet edzője, a sportnap az ő vezetésével zajlott a Sződligeti Segítő Kezek KSE területén. Farkas Zoltán tanár úrral összefogva szervezték meg a napot. A program a szülők számára is nyitott volt, többen velünk edzettek. Közös bemelegítés és gimnasztikai gyakorlatok után az osztályok koruknak megfelelő bonyolultságú feladatokat oldottak meg focival, kosárral, ping-ponggal, futással, cornhole-lal. Közös jógával zártuk a napot. Végül különböző kategóriákban osztottunk díjakat, hiszen minden osztály jó volt valamiben! A gyermekekért érkező szülők a padel-t is kipróbálhatták.
Szintén ősszel indult el a teljes alsós tagozat egységes úszás oktatása Farkas Zoltán kollégánkkal, aki sok tapasztalattal rendelkező úszás oktató is. A gyerekek hetente különbusszal utaznak Dunakeszire, a környék legújabb uszodájába, ahol Farkas Zoltán mellett Vass Péter foglalkozik velük külön kezdő-haladó csoportokban.
Ötödikeseink számára is kerestünk újabb külső mozgásos helyszínt. A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztály dunaparti sportházában tartunk számukra dupla testnevelésórát hetente egy délelőtti időpontban.
Az órarendi mozgásokon felül különdíjas szakköreink közül három mozgásos is indult idén:
1️⃣ Zsíros Elizabet kollégánk gimnasztika foglalkozásáért immár nem kell Újpestre utazni, itt Gödön járhatnak hozzá a gyerekek. A gyermekek motoros képességeit játékos feladatok örömén keresztül fejleszti. Kiemelt célja a mozgás szeretetének kialakításán -, valamint a torna sportág alapjaival való megismertetésén túl a motoros képességek tudatos és magas színvonalú fejlesztése: egyensúlyuk, koordinációjuk, ízületi mozgékonyságuk és erőnlétük, továbbá téri tájékozodó képességük fejlődik.
2️⃣ Horváth Eszter kollégánk képzett alapozó torna vezető, külön csoportot indított az iskolában. Így már az intézményen belül is elérhető ez a fejlesztő foglalkozás a gyerekek számára. Az alapozó torna újraindítja és fejleszti az idegrendszer érési folyamatát, erősíti a ritmusérzékelést és az egyensúlyt, fejleszti a tér- és időbeli tájékozódást és az emlékezetet.
3️⃣ Gyógypedagógusunk Nagy Olívia DSZIT tornában képzett, az érdeklődő családoknál a gyerekek felmérését végezte már el, az őszi szünet után pedig kezdődnek a foglalkozások. A DSZIT fejleszti az egyensúlyt és mozgáskoordinációt, testsémát és testtudatot, finommotorikát és szem-kéz koordinációt, tér-, irány- és formaészlelést valamint a szociális viselkedést, szabálytudatot és önbizalmat.
Így elmondhatjuk, hogy a kibővült órarendi mozgások mellett a plusz lehetőségeket keresők is tudnak találni a Zenitben nekik megfelelő foglalkozásokat.
