top of page

Nem csak mondjuk

Zenit Iskola
jan. 9.
1 perc olvasás

Naponta beszélgetünk a szeptemberben induló első osztályba jelentkező, nagyon kedves szülőkkel. Egy tegnapi beszélgetés során kiderült, hogy a házaspár jó előre tervezett: az elmúlt években már három alkalommal is részt vettek nálunk iskolanyitogatón. Még ők maguk is megmosolyogták ezt, majd hozzátették azt a mondatot, ami különösen jól esett nekünk. Azért köteleződnének el még határozottabban, mert látják, hogy amit két éve mondtunk, azt valóban be is tartjuk.


Építkezünk, de nem csak téglákkal és gerendákkal. Folyamatosan fejlődünk a kollégákkal, formálódik a közösségünk, tanulunk a gyerekektől, és egyre tudatosabban építjük a mindennapi működésünket is. Rendszereket alkotunk, tapasztalatot gyűjtünk, finomítjuk azt, amit csinálunk.


A Zenit még távolról sincs kész, de nagyon jólesett ez a visszajelzés: látszik a munkánk eredménye, és jó úton járunk.


(Őszi kép: az egyik akkor még engedélyezés előtt álló, félkész hinta a háttérben az akkor még színezés előtt álló új épületünkkel.)



 
 
final-logo-zenit-03_edited.png

Államilag elismert
alapítványi általános iskola Gödön

OM azonosító: 203508

 

Kapcsolatfelvétel

  • Facebook

© 2021 - 2026 Zenit Alapítványi Általános Iskola

bottom of page