top of page
  • Zenit Iskola

Karácsonyvárás az első zében

Frissítve: 2023. dec. 29.

Nagyon jó volt visszatérni az őszi szünet után a sok kipihent, élményekkel feltöltődött gyerkőc közé. Örömmel vetették bele magukat újra a tanulásba. Nagyon sokat formálódtak a gyerekek év eleje óta, mint az osztályközösség tagjai. Annyira jó látni, hogy egy-egy helyzetben milyen szeretettel, segítőkészséggel fordulnak egymás felé a szabadidőben, de az órákon is szépen segítik egymást. Sokat dolgozunk párban és csoportban is, pont azért, hogy megtanuljanak alkalmazkodni, együttműködni, közösen gondolkodni, és ha kell segíteni egymásnak.


Megírtuk életünk első iskolai felmérőit is, amik nagyon jól sikerültek.


Újra ellátogattunk a könyvtárba, visszavittük a könyveket és választottunk újakat is. A családi sakk napon sok elsős részt vett, de voltak akik ezt kifejezetten apa-fia programnak iktatták be. 


A drámaóra keretein belül tartottunk egy kis halloween bulit is, sokat játszottunk, készítettünk tökpudingot, és bemutattuk egymásnak vicces jelmezeinket. Ellátogattunk a Váci Dunakanyar Színházba is, ahol a Vackor című bábelőadást néztük meg az Aranyszamár Bábszínház előadásában. Rengeteget nevettünk a történeten, nagyon szórakoztató volt. 


Nagy élmény volt a váratlan nagy hóesés, amit maximálisan kihasználtunk. Építettünk hóembert, hógolyócsatáztunk, szánkóztunk és sok-sok hóangyalt készítettünk. 


Nagyon vártuk már a decembert, hiszen sok szép ünnepünk, szokásunk van ebben a hónapban. Az iskolát és a termünket is szépen feldíszítettük. Minden hétfőn az egész iskolával közös adventi gyertyagyújtással és énekléssel kezdtük a napot.


Beköltözött hozzánk az osztályba egy kismanó, aki mindig valami huncutságon törte a fejét, gyakran megtréfált minket valamivel. Ajándékot is hozott nekünk, egy mesés adventi naptárat. Minden reggelünket azzal kezdtük, hogy olvastunk egy szép karácsonyi történetet belőle. 


Természetesen a Mikulás is ellátogatott hozzánk, és olyan szerencsénk volt, hogy láthattuk őt az ablakból. Az osztálynak közös ajándékot hozott, csupa egészséges finomságot. Szépen megterítettük az asztalt és onnan osztozkodtunk. Egy klassz társast is kaptunk, amit rögtön ki is próbáltunk. 


Szerveztünk egy családi kézműves és teadélutánt, ahol több állomásnál is lehetett valami szépet készíteni, gyerekeknek és szülőknek egyaránt, utána pedig teázni-sütizni lehetett és egy jót beszélgetni.


Utolsó hetünkön a karácsonyi népszokásokat jártuk körül, a környék lakóinak a mendikálás szokásának felelevenítésével egy-egy dallal is kedveskedtünk. Tanultunk más országok karácsonyi szokásairól is. Nagyon jól szerepeltünk nagy karácsonyi koncertünkön is, amire sokat készültünk.


Most megérdemelt pihenésünket töltjük, de januárban újra belevetjük magunkat a tanulásba.




bottom of page