top of page

🎒 Első osztály – az utolsó hetek emlékei 🌞

  • Zenit Iskola
  • júl. 22.
  • 1 perc olvasás

Micsoda kaland volt ez az egész tanév! Szeptemberben még óvodásként érkeztek a gyerekek az 1.z osztályba, az év végén pedig már igazi nagy iskolásként köszöntünk el egymástól a nyárra. ❤️


Jó volt megállni egy pillanatra, és végiggondolni, mennyi minden történt velünk. Az utolsó két hónapra is bőven jutott vidámság, játék, közös élmény és persze tanulás is — hiszen nálunk a tanulás sokszor játékos felfedezés formájában történik.


Kipróbáltuk például, milyen érzés, amikor a diákból tanító lesz. Négy bátor kisdiák vállalta a komoly feladatot: felkészültek, majd matekórát tartottak társaiknak. Jó volt látni az önállóságukat, magabiztosságukat — és persze mosolyogni azon, amikor tanítóként a saját mondatainkat hallottuk vissza tőlük. 😊


A hosszúságmérést is sokoldalúan gyakoroltuk: megmértük, ki mekkorát ugrik, és milyen messzire tud labdát dobni. Így a matematika egyszerre lett mozgás, játék és élmény. Az időmérésnél előkerült a digitális óra, és a jó öreg kakukkos óra is, hiszen mindkettő ugyanazt tanítja: az idő múlik — és bizony gyorsan repül, ha ilyen tartalmasan telik.


Közben együtt ünnepeltük a Zenit 5. születésnapját is, ahol gyerekek, szülők és pedagógusok közösen játszottak, nevettek és ünnepeltek. Az utolsó hetekben még fagyizásra és játszótéri élményekre is jutott idő, a tanévet pedig egy vidám, könnyed palacsintapartyval zártuk. 🥞


Büszkék vagyunk az 1.z osztály minden kisdiákjára. Rengeteget fejlődtek, bátrabbak, önállóbbak és nyitottabbak lettek — és közben megőrizték azt a kíváncsiságot, ami az igazi tanulás alapja.


Köszönjük a szülők bizalmát és támogatását! Szép nyarat kívánunk minden családnak — szeptemberben új kalandokkal folytatjuk! 🌿☀️



final-logo-zenit-03_edited.png

Államilag elismert
alapítványi általános iskola Gödön

OM azonosító: 203508

 

Kapcsolatfelvétel

  • Facebook

© 2021 - 2026 Zenit Alapítványi Általános Iskola

bottom of page