Egyszer volt, hol nem volt... téli napok az 1.z-ben

Mintha csak tegnap lett volna, hogy az óvoda biztonságos, ismerős világából megérkeztek az iskolába! Lám-lám, mégis milyen hosszú utat jártak be az apró lábak! Most már mindennap egyre határozottabban, egyre „iskolásabban” lépdelnek ugyanazon a folyosón, ugyanabba a terembe.

Mi, tanítók pedig örömmel és büszkeséggel nézzük végig ezt a fejlődést: azt a nagy utat, ahogy napról napra formálódnak, erősödnek, nyílnak ki – ahogy kis iskolássá válnak.

Hogy mennyire lelkesek és kitartóak? Erre a legaranyosabb példa Andi néni vicces mondata a szülőknek: „Én igazán nem akartam, hogy karácsonyra megtanuljanak olvasni... de egyszerűen nem tudtam visszatartani őket!” Ez a fajta lendület és szorgalom nemcsak őket viszi előre, hanem nekünk is naponta erőt ad.

Az első osztály azonban nemcsak a betűkről és számokról szól. A legfontosabb dolgok sokszor csendben történnek: egy kedves gesztusban, egy bátor próbálkozásban, egy őszinte beszélgetésben. Közben egy másik csoda is történik: közösséggé válnak. Megismerik a társaikat, gyakorolják, hogyan lehet tisztelni és szeretni egymást, hogyan lehet elfogadni a különbözőséget, és azt is, hogyan lehet valakinek segíteni, amikor szüksége van rá.

Természetesen vannak néha nézeteltérések, sértődések, félreértések is, de milyen jó látni, hogy egyre gyakrabban türelemmel, odafigyeléssel, segítséggel képesek megtalálni a megoldást! Megtanulják: lehet beszélni róla, lehet bocsánatot kérni, lehet újrakezdeni. És ez az egyik legnagyobb ajándék, amit az iskola adhat.

A közös emlékekre visszatekintve a Mikulás-futás különösen jó élmény volt. Bizony jól meg is kergettük őt! A száncsengő hangját követve haladtunk előre, és az út során tréfás, csibészkedő pedagógusokból manókká váló útbaigazítók segítettek minket. Bár nem sikerült elkapni őkelmét (gyors volt a Mikulás!), az ajándékokat azért a termünkben otthagyta – így senki sem maradt meglepetés nélkül.

Az adventi időszakban sétát tettünk Vácon, ahol fényképeket is készítettünk – egy kedves, a családoknak szánt meglepetés ajándékhoz.A sok séta és élmény után pedig jött a megérdemelt „jutalom”: egy kis cukrászdázás, ami még édesebbé tette a napot.

Ahogy a téli szünetről visszatértünk, már várt is ránk egy újabb kaland: a Mesemúzeum. Csodálatos volt látni, ahogy a mese elvarázsolta és bevonzotta őket. Ahogy belefeledkeztek, rácsodálkoztak, megélték az élményt. És nekünk, tanítóknak az is külön varázslat volt, hogy „kívülről” figyelhettük ezt: azt a tiszta, őszinte gyermeki ámulatot, amit felnőttként olyan ritkán élünk át.

Nagyon örülünk a szülők támogatásának, bizalmának és együttműködésének. Köszönjük a gyerekek lelkesedését, kitartását, kíváncsiságát és azt a rengeteg apró csodát, amit nap mint nap hoznak magukkal.

Az elmúlt időszak csodás volt az 1.z-ben – és mi már izgatottan várjuk, milyen új élmények, felfedezések és sikerek várnak még ránk!

• 

• 

•