top of page
Gemini_Generated_Image_yeu8kayeu8kayeu8.png

Kincsem és a bátrak földje – Meseösvény történet

Szeretettel köszöntünk Benneteket A mesés Homoksziget című történet oldalán!

Ez a mese a Kincsem és a bátrak földje című gödi városismereti mesekönyv egyik története, amely játékos, mesés formában mutatja be Göd természeti kincseit, történelmét és különleges helyszíneit a gyermekek és családok számára.

A könyv a Gödi Önkormányzat felkérésére készült helytörténészek, pedagógusok és helyi alkotók együttműködésével. A történetek célja, hogy a gyerekek ne csupán olvassanak Göd értékeiről, hanem személyesen is felfedezzék azokat.

A mesés Homoksziget című történetet a Zenit Általános Iskola írta. A történet helyszíne a valódi Homoksziget és a Kőgát, Göd egyik legszebb és legkülönlegesebb dunai területe, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Park része.

A mese különlegessége, hogy pontosan azon a helyen játszódik, ahol Ti is járhattok. A történet szereplői ugyanazokon az ösvényeken sétálnak, ugyanazt a Dunát figyelik, ugyanazon a Kőgáton kelnek át, amelyet Ti is bejárhattok.

Ezért a Zenit Általános Iskola tanulói és közössége létrehozta a Homoksziget Meseösvény állomását, ahol a mese részletei a valódi helyszíneken olvashatók. Így a történet olvasása közben egyszerre elevenedik meg a képzelet és a természet.

A mesekönyv egyik főszereplője Kincsem, a világhírű magyar csodakanca, aki ebben a történetben is segít felfedezni Göd rejtett természeti értékeit, történeteit és legendáit. Most barátjával, Bársonytalp cicával együtt bejárják a Homokszigetet.

Ha lehetőségetek van rá, érdemes először személyesen felkeresni a Homokszigetet és a Meseösvény állomását, majd a helyszínen vagy ezt követően elolvasni a történetet. Így ugyanazt a tájat, ugyanazokat a fákat, a Dunát, a Kőgátat és a Homokszigetet láthatjátok, amelyeket Kincsem és barátai is felfedeznek.

Reméljük, hogy a mese nemcsak egy kellemes olvasmány lesz, hanem kedvet ad ahhoz is, hogy Ti is megismerjétek és megszeressétek Göd egyik legkülönlegesebb természeti kincsét.

Álljatok meg egy pillanatra, figyeljétek a vizet, a szelet, a természet hangjait… és indulhat is a képzeletbeli utazás!

Gemini_Generated_Image_agh8fiagh8fiagh8.png

Egy forró nyári délutánon Kincsem, a versenyló és barátja, Bársonytalp cica együtt üldögéltek egy nagy fűzfa árnyékában. Azon tanakodtak, milyen újabb varázslatos helyet keressenek fel Gödön. Végül a nyári nap sugarai segítettek nekik a választásban és úgy döntöttek, hogy lesétálnak a Duna partjára, kicsit felfrissülni. Kincsem sok országban járt, sokat utazott, de a Homokszigetre sajnos korábban nem volt lehetősége átmenni. Az ő idejében a Homoksziget a Duna közepén, csak úszva vagy hajóval volt megközelíthető, viszont most azt hallotta, hogy alacsony vízállásnál akár száraz lábbal is át lehet kelni. 

   Az arany középutat választva az Arany László sétányon a sziget közepén álló kőgátnál terveztek átkelni. Mikor leértek a partra, Kincsem egyik ámulatból a másikba esett. Lenyűgözte a gyönyörű környezet, a sziget nagysága és a kőgát is. Utóbbi inkább az állapota miatt volt furcsa, ezért kicsit félve kérdezte barátjától. 

- Biztos itt kell átmennünk? Nem erre számítottam, amikor a gátról meséltek nekem. 

- Jó helyen járunk ne aggódj! A víz idővel formálja a tájat, de a kövek között hamar átérünk.

Óvatosan lesétáltak a lépcsőn, ahol azonban egy nagy csobbanás ismét megállította őket. A két jó barát kicsit félve, csendben fürkészték a holtágat, vajon mi lehet a hang forrása. Egyszer csak a közeli fűzfa lehajló ágai alól, a vízből egy kis barna fejecske bukkant elő és örömmel köszöntötte őket: 

image1.jpeg

 - Hódolatom! Hódi vagyok, a holtág rendezője – köszönt nekik a kis hód, majd izgatottan kérdezte: - A gátról és a természet erejéről beszéltetek?

A két jó barát ámulatában csak köszönt, de bemutatkozni már nem tudtak, mert Hódi bele is kezdett a mondandójába …  

- Az ük-ük-ük apám itt született a szigeten, de aztán elköltöztek, mert nagyon megváltozott a környék, amikor az általunk épített gátak mellett 1952-ben egy nagy kőgát is épült. Elsőként csak kövek voltak, de ezt az építményt a víz elkezdte széthordani, majd újabb kövek jöttek és beton is került rá, és… 

Ekkor Kincsem félbeszakította Hódit.

- Úgy látom, az sem volt túl jól megépítve, darabokban van a gát – emelgette vizes patáit Kincsem. 

- Ahogy Bársonytalp mondta, a természet ereje nagy és bizony az új gát sem bírta sokáig felújítás nélkül. Akkoriban télen óriási jégtáblák is nehezítették a sziget, illetve a gát életét. 

A víz nagy úr, ha úgy tartja kedve utat tör magának, de tud ám építeni is. Az például tudtátok, hogy régen két gödi sziget volt? 

- Hódi, Te honnan tudsz ennyi mindent? – Kíváncsiskodott Kincsem.

- A mi családunk nagyon szereti a természetet és a hozzá kapcsolódó történeteket. Apukám sokat mesélt a régi időkről - ő szintén az Apukájától hallotta ezeket a történeteket. Képzeljétek 1997 évtől ezt a területet Nemzeti Parkká nyilvánították, ami szerintem sokat segített abban, hogy idővel vissza tudjunk költözni erre a vidékre. 

-  Hódi, azt is tudod, miért lett ilyen nagy a sziget? 

- Hááát, az ember még nálam is nagyobb gátépítő és időről-időre beleavatkozik a víz természetes folyásába. A folyószabályozást követően sok minden megváltozott. Ennek a gátnak a folytatását megtaláljátok a sziget túlpartján. Mivel nem éri át a Dunát, ott már nem gátnak, hanem sarkantyúnak hívják és ebből kettő is van a Homokszigeten. Ezekkel a sarkantyúkkal ösztönzik gyorsabb folyásra a Dunát. Ezek között az építmények között viszont lelassul a víz folyása, így a meder lassanként feltöltődött, közben építve a sziget alakját is. Még egy zátony is kialakult, nézzétek majd meg azt is a túlparton.

- Örülök, hogy találkoztunk Hódi, nagyon sokat tanultunk ma tőled! 

 - Én is örülök, hogy megismerkedtünk, remélem még találkozunk, de most mennem kell, sok a dolgom. Építgetek egy új fészket, mert nemsokára nekem is lesz kinek meséket mondanom - kacsintott Hódi mosolyogva és kis mancsával búcsút intett.

 Ahogy Kincsem és Bársonytalp átvágtak a kőgáton, rögtön beléptek a sziget erdős részébe. Az erdő sűrű lombjai között elterülő szűk ösvény mutatta az utat.

- Nézd csak, Bársonytalp ezt a hatalmas fát! Ez az erdő igazi természeti csoda.

- Igen és itt egy tábla, erről beszélt Hódi, ez a kócsagos tábla jelzi, hogy ez egy védett, értékes természeti hely.
Ahogy Kincsem és Bársonytalp kiléptek a dús erdő mélyéről, a Duna látványa lenyűgözte őket. A folyó csendesen suhant a part mentén. Kicsit távolabb, a parti homokon kajakok és kis hajók sorakoztak, melyek körül sok gyerek kergetőzött, labdázott vagy éppen homokvárat épített.

image2.jpeg
image3.jpeg

Kincsem és Bársonytalp kíváncsian közelítettek feléjük, hogy köszöntsék őket. A gyerekek annyira el voltak foglalva, hogy csak akkor vették őket észre, amikor Kincsem két lábra ágaskodott és nyerített egyet. 

 Mindenki Kincsemre figyelt, aki most meghajolva köszöntötte a meglepett gyerekeket. 

- Üdvözöllek benneteket! – mondta Alex, a homokvárat építő csapat kapitánya vidáman. 

Kincsem és Bársonytalp megkérdezték a gyerekeket a szigetről, kíváncsiak voltak, mit tudnak erről a helyről, tudnak-e valami olyan érdekességet, mint Hódi.

 A gyerekek egymás szavába vágva mesélték élményeiket. Elmagyarázták a sziget használatának szabályait. Nem szabad egyedül bemenni a vízbe, mert változik akár egyik napról a másikra a meder és bizony a sodrásra is vigyázni kell.

-  Mennyi szabály! – ámult el Kincsem. 

-  Ezek jó szabályok és fontosak, nemcsak nekünk gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is. 

 - De a biztonságon túl is vannak fontos szabályok! – mondta Alex és Vikivel együtt megmutatták Bársonytalpnak, mennyi szemetet szedtek össze, amikor kikötöttek a szigeten.

Bársonytalp rémülten nézett a teli zacskóra.

image4.jpeg

  - Ezek a szétdobált szemetek nemcsak a környezetre veszélyesek, hanem rajtunk is csúnya sebeket ejthettek volna, ha nem szeditek fel! Köszönöm, hogy ilyen gondosak vagytok. 

Kincsem is megköszönte nekik és bölcsen hozzáfűzte:

– Az már az én időmben is szabály volt a Duna parton, és mindenhol máshol is.  "Ne hagyj itt semmit abból, amit magaddal hoztál, és ne vigyél el semmit abból, amit itt találtál."

   A gyerekek elvezették a két jóbarátot a szigetcsúcsra, ahol talán a legbársonyosabb a homok. 

Kincsem nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy szabadon vágtázzon a puha homokban, de valami hiányzott még ehhez a mókához, ezért egy kisfiúhoz lépett, lehajolt és megszólította: 

– Kincsem vagyok, talán már hallottál rólam. Meg tudnád mondani, hogy ki volt Hesp Róbert? 

A kisfiú csillogó szemmel válaszolt: 

- Micsoda kérdés, persze, hogy ismerlek! Én Márk vagyok, de hogy ki volt Hesp Róbert, azt sajnos nem tudom. Gondolom, közel állt hozzád. 

 - Ó igen, nagyon közel. A trénerem volt, aki segített felkészülni a versenyekre. Ő mindig adott egy kis plusz súlyt rám, amikor vágtáztam. Leszel most Te a segítőm?

- Szívesen – felelte Márk. -  Mit tehetek érted? 

Kincsem lehajolt: 

- Ha te lennél a plusz súly a hátamon, nagyon örülnék.  Kapaszkodj fel és megmutatom, milyen az igazi vágta!

Márk lelkesen bólintott és a versenyló sörényébe kapaszkodva gyorsan elfoglalta helyét. Kincsem büszkén tartotta magát, az új edzőpartnerével és a hozzá illő kecsességgel a homokba rajzolt rajtvonalhoz állt.

image5.jpeg

  - Most kezdődik az igazi vágta! - kiáltotta Kincsem, majd azonnal elrajtolt és hatalmas erővel vágtázni kezdett a Duna partjának vonalán. A többi gyerek boldogan csatlakozott a vágtához és ők is futottak a partvonalon. Márk minden lépésnél érezte azt a hatalmas lendületet, amivel egykoron Kincsem diadalokat aratott. A versenyló vezette kis csapat úgy érezte, mintha egy varázslatos történetbe csöppentek volna. Ahogy önfeledten vágtáztak, futottak a parton, a felcsapódó vízcseppek, mint tündérpor csillogtak a napfényben. Nevetés és a boldogság hangjai töltötték meg a partot, amit a lágy szellő messzi-messzi vitt a Duna hullámain. 

   Amikor nagysokára megpihentek a sziget lombkoronáinak árnyékába, csillogó szemük és mosolyuk elárulta az átélt csodát, mintha Kincsem a régmúlt időkbe repített volna őket, oda, ahol egyik győztes futamot követte a másikat. A gyerekek körbeállták a lovat, hálásan ölelték, boldogok voltak, hogy együtt élhették meg ezt a varázslatos pillanatot.

   Kincsem a homokvár árnyékában hűsölő barátjához lépett, aki épp homokvárat épített Alex-el. 

- Nézd Bársonytalp ezt a csodás Duna-vizet! Mennyire hűsítő!

- Kincsem, ne haragudj, de nekem valahogy nincs kedvem beleugrani a vízbe. A víz nem az én világom.

- Ne bolondozz Bársonytalp, ez a víz olyan jó! Nézd, ahogy hullámzik és csillog a napfényben. 

A cica egészen a víz széléig merészkedett, csendben nézte a Duna hullámait. 

-Tudod, Kincsem, mindenkinek vannak kedvenc elfoglaltságai. Én, azt hiszem, maradok kint, amíg te a vízben vagy. Addig inkább építek Neked egy homokvárat, Alex meg egy szobrot neked. 

- Értem, nem erőltetem rád. De ha megváltozna a véleményed, a Duna mindig itt lesz nekünk!

Bársonytalp elmosolyodott: - Köszönöm, Kincsem. 

A cica fel-felnézve a homokvár munkálatai közben, nagyon kíváncsi tekintettel nézte Kincsemet, ahogyan örömmel lubickol a Duna vizében.

image6.jpeg

 - Kincsem, te igazán jól érzed magad a vízben, ugye?

- Az igazat megvallva, ez fantasztikus! A víz kellemesen hűt és imádom nézni a körülöttem szálló vízcseppeket. 

Bársonytalp újra közelebb sétált a vízhez.  

–Tudod mit, Kincsem? Talán mégis megpróbálom egy picit!

- Az fantasztikus lenne! Hadd segítsek neked! Gyere csak, ugorj a hátamra, és meglátod, milyen jó érzés a vízben játszani!
Bársonytalp kecsesen felugrott barátja hátára és elindultak óvatosan a víz felé, majd Kincsem, miután úgy érezte, barátja megszokta a helyzetet, hátra kacsintott: 

- Kapaszkodj, indul a vágta!

- Ez… tényleg… nagyon jó! Kincsem, te… vagy a… legjobb… barát!

Kincsem vigyázott barátjára, nehogy leejtse és rossz élménnyel záródjon a vizes kalandjuk. Mikor Bársonytalp tappancsai ismét a szárazfölddel találkozott, hálásan megjegyezte: 

- Köszönöm, hogy megmutattad nekem ezt az élményt! És még vizes sem lettem, szóval ez olyan, mint a mesékben … Voltam is a vízben, meg nem is. 

- Örülök, hogy segíthettem neked felfedezni a víz szépségeit! 

   A nagy futkározás után Kincsem és Bársonytalp tovább beszélgettek még a gyerekekkel közös kalandjaikról. A gyerekek figyelmesen hallgatták, majd együtt nevettek a vicces történeteken, amit Kincsem mesélt a versenyekről. 

   

Ahogy a nap lassan lebukott a Szentendrei sziget mögé, Kincsem és barátai készülődni kezdtek hazafelé. Búcsút vettek egymástól, megköszönve az együtt eltöltött csodás délutánt. A gyerekek beszálltak a parton pihenő csónakokba és kajakokba, Kincsem és Bársonytalp pedig az erdőn keresztül indultak vissza. 

A kis erdei úton megállapodtak, hogy legközelebb felfedezik az erdőt és a holtágat is. Biztosak voltak benne, hogy a meseszerű, gyönyörű képeiről híres Potyó Imre gödi fotós sem véletlenül tart éjszakai őrjáratokat itt.

A kis erdei úton megállapodtak, hogy legközelebb felfedezik az erdőt és a holtágat is. Biztosak voltak benne, hogy a meseszerű, gyönyörű képeiről híres Potyó Imre gödi fotós sem véletlenül tart éjszakai őrjáratokat itt.  Csodálatos élővilággal fognak ők is találkozni, szentjános bogarak, szitakötők, kagylók, rákok, halak, harkályok, énekesmadarak és persze nem hiányozhat a vissza-visszatérő szürke gém sem a felsorolásból.  Hosszú ez a lista nem is sorolom, mert közben beesteledett és a két jóbarát már át is kelt a bukdácsolós, köves dunai szakaszon.  Fel a Kereszt utca meredek lejtőjén visszalopózva a varázslatos régmúlt emlékeit őrző egykori istállóba. Álomra hajtották fejüket, pihentek, hogy másnap egy újabb csodálatos gödi helyet, történetet ismerhessenek meg.

image7.jpeg
image8.jpeg
final-logo-zenit-03_edited.png

Államilag elismert
alapítványi általános iskola Gödön

OM azonosító: 203508

 

Kapcsolatfelvétel

  • Facebook

© 2021 - 2026 Zenit Alapítványi Általános Iskola

bottom of page