top of page
  • Zenit Iskola

Tavaszi tanulás bárhol a 3.z-vel

Az iskola legidősebb diákjaiként szerepelhetett az osztály nemzeti ünnepünkön. Március 15. alkalmából megtartott megemlékezésen felelevenítettük a forradalmi nap eseményeit. Így a másodikosok és az elsősök is megismerhették, hol jártak a forradalmárok, és mit tettek e történelmi napon. A versekkel és dalokkal színesített műsor méltó emlékezés volt.


Csíki Lóri bácsival, aki Gödön jól ismert hagyományőrző mesemondó, a gyerekek közösen vesszőkunyhót építettek. Gyönyörű lett!


A tavasz érkezése kellemes időjárásával kicsalogatott a játszótérre. Mivel közel van és a gyerekléptek is szaporák, ha ilyen programunk van, gyorsan kiszaladhatunk egy kis önfeledt játék kedvéért. Liza nénivel az angol óra befejezéseként a tanteremben tanult új szavakat itt is feleleveníthették a gyerkőcök.


Idén először, két harmadikos és két elsős angol versmondásban jó tanulónk a Fóti Fáy Általános Iskolában megrendezett járási angol szépkiejtés versenyen vett részt. Sokat készültek, nagyon szépen szerepeltek.


Végre kirándulásokat is hozott az új évszak, így kaptuk magunkat és Zebegényig

vonatoztunk. A napsütéses időjárásban kellemes sétát tettünk a falucskában. Az iskolások épp díszítették a parányi főteret, készülve a húsvéti ünnepekre. Utunk egészen a kilátóig vitt minket, ahonnan a Duna egy újabb arcát csodálhattuk, ahogy a madarak is látják. Természetesen innen a folyó partjára vezetett utunk, hol máshol is lehettünk volna a Víz világnapján?!


Ennyi játék és program mellett sok tanulással töltött idő is volt az osztály mögött. A tavaszi szünettel a jól megérdemelt pihenés is elérkezett. Vegyes érzésekkel készülődtek a gyerekek a pihenésre, mert bár elfáradtak, és várták a szünetet, de máris hiányolták egymást.


A szünet után vidáman kezdtünk egy élményekkel teli újabb színes időszakot tanulva és sok játékkal. Rögtön új gyerkőcöt köszönthettünk az osztályban, aki könnyen beilleszkedett, mindenki igyekszik vele játszani. Liza néni matrica gyűjtő programot indított. A cél egy bicajos kirándulás és látogatást tenni egy valódi torna egyesületnél!


A matek órákon a szorzótáblát gyakoroltuk, ehhez játékokat találtunk ki. Például a szorzócsillagot fonallal rajzoltuk ki a térben, kártyákkal gyakoroltunk és színezőztünk.


Izgalmasra sikeredett a fenntarthatósági hetünk is. Érdekes programok zajlottak a suliban. A Mézerdő méhészet munkatársa kóstolóval egybekötött ismeretterjesztő előadás tartott. Bővültek a gyerekek ismeretei a szelektív hulladékokkal kapcsolatban. A környékünkön szemetet szedett az egész suli! A hét végére elkészült a kiállítás a különleges alapanyagokból készült állatokból is.


A környezetismeretet is sokoldalúan dolgoztuk fel. A gyerekek prezentációban mutatták be kedvenc növényüket, míg az állatok témájához sokan saját háziállataikat hozták el. Így jött az iskolába kutya és nyúl is.



コメント


bottom of page