Tavaszi élmények, felfedezések és közös pillanatok a 3.z-ben
A tavasz beköszöntével a magaságyásunk új életre kelt. Salátát, borsót és újhagymát ültettünk, miközben közösen figyeljük a növények csírázását és fejlődését. Az iskolaudvar ilyenkor szinte szabadtéri tanteremmé válik: megvizsgáljuk a rügyfakadást, a virágokat, és kíváncsian figyeljük az első előbújó apró élőlényeket is - a bodobácsoktól kezdve a pókokig. Ezek a közös megfigyelések rengeteg beszélgetésre, kérdésre és közös gondolkodásra adnak lehetőséget.
A farsangi időszakot idén a mesterségek témája köré építettük. A gyerekek nyomozók, programozók, cukrászdások, kávézók dolgozói és bolti eladók lettek. Fantasztikus volt látni, mennyi kreativitás és lelkesedés volt a jelmezek mögött. A közös játékokkal, tánccal és nevetéssel töltött délután igazán felszabadult és vidám hangulatban telt, a gyerekek pedig teljesen beleélték magukat szerepeikbe.
A Víz Világnapjához kapcsolódva ellátogattunk az esztergomi Duna Múzeumba, ahol egy interaktív múzeumpedagógiai foglalkozás során ismerkedtünk meg a Duna élővilágával és a víz fontosságával. A gyerekek különösen élvezték, hogy aktívan részt vehettek a programban, kérdezhettek, kipróbálhattak dolgokat, és saját élményeken keresztül fedezhették fel a természet világát. A kirándulás során megnéztük az esztergomi Bazilikát és a várat is, így a nap egyszerre volt tartalmas és élményekkel teli.
A víz témáját az iskolában is tovább vittük: lávalámpát készítettünk, mini vízkörforgás-modellt alkottunk, közösen kísérleteztünk és figyeltük meg a természet működését. Jó látni azt az őszinte érdeklődést és nyitottságot, amellyel a gyerekek minden egyes új felfedezést fogadtak.
Újpesten részt vettünk a „Hangszert a kézbe” rendezvényen, ahol számtalan különleges hangszert próbálhattak ki a gyerekek. Csodálatos volt látni azt a töretlen kedvet és tudásszomjat, amellyel új hangzásokat és hangszereket fedeztek fel. Nagy élmény volt számukra dunakeszi játszóházi programunk is, ahol önfeledten mozoghattak, játszhattak és együtt tölthettek egy igazán vidám napot.
A mindennapjaink fontos része az úszás is, amelyre hetente járunk. Öröm látni, mennyit fejlődtek az elmúlt hónapok során – nemcsak ügyességben, hanem kitartásban és önbizalomban is.
Az elmúlt időszak tele volt közös élményekkel, apró felfedezésekkel és sok-sok emlékezetes pillanattal – és már most izgatottan várjuk, milyen új kalandok várnak még ránk együtt.
