top of page
Keresés

Téli kavalkád – tanulás, élmények, közösség az 1.z-ben

  • Zenit Iskola
  • ápr. 7.
  • 2 perc olvasás

A téli szünet után frissen és lelkesen tértünk vissza az iskolapadba. Új ülésrendet alakítottunk ki a gyerekekkel közösen – így új barátságok szövődhettek. Az új év lendületével vetettük bele magunkat a tanulásba. Ismerkedtünk új betűkkel, matematikai fogalmakkal – mindezt játékosan, közösen felfedezve.


Az év első napjaiban a "2025" szám díszítése különösen nagy sikert aratott. Dobókockás, szem-kéz koordinációt fejlesztő formában készült el minden számjegy, és a gyerekek annyira élvezték a feladatot, hogy sokan haza is vittek számjegyeket, hogy otthon is elkészíthessék!


Az olvasásórákon folyamatosan bővítettük a betűkészletünket. Kiemelt figyelmet szenteltünk a hasonló hangzású vagy képzésű betűk megkülönböztetésére, és gyakoroltuk a szótagolást, a helyes hangsúlyozást. Szövegértéses feladataink során nemcsak a történetek világába mélyültünk el, hanem szép, igényes rajzok is születtek az olvasottak alapján. A gyerekek fantáziája és figyelme találkozott ezekben az alkotásokban – szinte megelevenedtek a történetek a papíron.


Matematikaórán egészen az ősidőkig utaztunk vissza, hogy együtt kutassuk: vajon miért pont kétjegyű szám a 10? Hogy alakult ki ez a számrendszer? A gyerekek fantáziája szárnyalt, közben pedig észrevétlenül sajátították el a helyiérték fogalmát. A felfedező tanulás ereje mindenkit magával ragadott.


Természetesen a hó idén is nagy kaland volt! Kint is, bent is hóembert „építettünk”. Az udvaron egy hócica is született, bent pedig vegyes technikával, madártávlatból jelenítették meg a gyerekek a hóemberfigurákat. Papírpohárból is készült szomorú-vidám hóember – ezeket otthon is bemutatták.


Számos közösségi élmény is gazdagította a napjainkat. Különleges színházi élményben volt részünk az Örkény Színházban. A sötétben látó tündér című előadás lenyűgözte a gyerekeket – együtt izgultuk végig a történetet. Megható volt látni, hogy mennyire átérezték a mondanivalót, és milyen figyelemmel kísérték végig a darabot. A csend, az ámulat, a kíváncsiság – mind-mind ott ült az arcukon.


A természet és az állatvilág iránti érzékenység is fontos része a mindennapjainknak. Az iskola udvarán közösen gondoskodtunk a madarakról – cinkegolyót akasztottunk ki a fákra, és narancshéjból készített etetőket helyeztünk el. Nagy öröm volt látni, ahogy a gyerekek büszkén figyelték, vajon megérkeznek-e a kis vendégek a finomságokra.


Könyvtárlátogatáson jártunk, ahol örömmel tapasztaltuk, hogy szinte minden gyermek talált magának egy-egy könyvet, amibe belefeledkezve üldögélt az olvasósarokban – Edina néni, a könyvtáros, külön is megdicsérte a csapatot a csendes, figyelmes viselkedésért.


A gyerekek lelkesedése a tanulás iránt töretlen, és örömmel vesznek részt az órákon. Az osztályban uralkodó pozitív légkör elősegíti a gyerekek fejlődését. A gyerekek örömmel vesznek részt a közös tevékenységekben, és szívesen segítenek egymásnak. A segítőkészség és az egymásra való odafigyelés értékes tulajdonságok, melyeket igyekszünk folyamatosan fejleszteni.




final-logo-zenit-03_edited.png

Államilag elismert
alapítványi általános iskola Gödön

OM azonosító: 203508

 

Kapcsolatfelvétel

  • Facebook

© 2021 - 2025 Zenit Alapítványi Általános Iskola

bottom of page