Szorzótáblától a meggylekvárig: Így zártuk a tanévet a 2.z-ben!
Hihetetlen, mennyi élmény és tanulás fért el az iskola utolsó heteiben is a 2.z osztályban! A tavasz végével igazi, pezsgő szellemi műhellyé és kalandvágyó csapattá kovácsolódtunk.
Új olvasnivalókat kölcsönöztünk a könyvtárból, és másnap már olyan színvonalas könyvbemutatókat hallhattunk, hogy száz darab féldrágakövet is örömmel oszthattunk szét jutalomként. Érdekes történetekkel, távoli népek meséivel bővült a szókincsünk, a hangos olvasást pedig szereplős előadásokkal színesítettük.
Történelmi olvasmányaink kapcsán komoly beszélgetéseket folytattunk az ősi tudásról és a létezésről. Nyelvtanórákon szólásokat értelmeztünk és rajzoltunk le, emellett a szótő-toldalék elemzéssel és a mássalhangzó-hasonulással birkóztunk. Sikeresen lezártunk egy komolyabb témakört is a mondatkezdő nagybetűkről, írásjelekről és elválasztásról. Az év végén még nyelvtani hibákkal teli szövegeket is nagy lelkesedéssel javítottak a gyerekek.
Matematikaórákon elértük a legnagyobb mérföldkövet: végére értünk a szorzótábláknak! Örömmel fedeztük fel a felcserélhetőséget, a 9-esnél pedig a különleges számszerű összefüggések és a gondolatolvasó varázsgömb titkát is kerestük. A szorzást a gyerekek által imádott Területfoglaló játékkal és szöveges feladatokkal mélyítettük. Mértünk kisarasszal, nagyarasszal, mérőszalaggal, majd az ajtófélfán bejelöltük, ki mekkorát nőtt.
A Madarak és fák napjára könnyed akvarell kismadarakat festettünk, fonalból madárkákat csomóztunk, és Kandinszky képeiből inspirálódva geometrikus formákból hívtunk életre szárnyasokat. Közben szorgalmasan gondoztuk, locsoltuk a magaságyásokat is.
Igazi csapatként mozogtunk a mindennapokban is: a Fuss az iskoládért versenyen 7 tanulónk indult, aminek jutalmaként egy új kosárlabdapalánkkal gazdagodott az udvarunk. Az utolsó úszásórán a szülők is megcsodálhatták a gyerekek elképesztő fejlődését. A Pacsi-parkba menet egy egész zsák szemetet gyűjtöttünk össze, és bár egy futó zápor a pingpongasztal alá kényszerített bennünket, az összebújás után egy gyönyörű szivárvány lett a jutalmunk. A szabad játékokban, így a felújított Otthon utcai játszótéren is nagyon figyeltek egymásra a lurkók. A nyári hőségben pedig fagyasztott vizes palackok mobilklímaként hűsítették a termet.
Az utolsó hetekben a tankönyvek helyett a gyakorlatban kamatoztattuk a tudásunkat. Szentendrén történelmi cégéreket vizsgáltunk, igazi lélegzetelállító Mikro Csodákat néztünk mikroszkóppal és Duna-parti játékkal élveztük a tavaszi jó időt. A botanikus kerti séta mindenkit feltöltött. Dunakeszin a Szent Koronáról szóló mondákat idéztük fel, a Teknős tanösvényen pedig az összetett szavakat kerestük az ismeretterjesztő táblákon, a kirándulást pedig Dorkáék kertjében, egy hatalmas cseresznyefánál zártuk. Megtanultunk menetrendet olvasni, sőt, a vasútállomás digitális óráin szorzótáblás összefüggéseket kerestünk.
Az utolsó napokat természettudományi előadás, csapatépítés és a Zenit 5. születésnapja tette felejthetetlenné. Köszönjük a szülőknek a Családi délutánon a csodás fogadtatást! A búcsú előtt az iskolakert fájáról szedett meggyből közösen főztünk lekvárt.
Bár a tanév végével elérkezett a várva várt vakáció, ezen a héten máris újra találkoztunk az osztály hátizsákos napközis táborában. Ezután elmondhatjuk, hogy ismét nagyon sok élményben gazdag nyári szünetet kívánunk! Találkozunk szeptemberben!
