A szeptember a nyakunkon, izgalmas időszak az egész családnak. Minden tanévkezdet egy új lehetőség, egy új szakasz kezdete. Az első iskolás élményeiket megélő gyermekek számára az ismeretlen, idősebb társaik számára az ismerős körülmények jelenthetik a kihívást.
A szülők pedig joggal aggódhatnak: hogyan fog az iskolás gyermekkel járó, egyre több feladat, egyre nagyobb felelősség beilleszkedni a család életébe? Mikor tudunk együtt játszani vagy csak pihenni a sok extra program, házi feladat, dolgozat felkészülés, szószedet vagy vers magolás mellett? Hogyan tudjuk majd azokat a készségeket, képességeket megerősíteni, amit egy nagy létszámú osztályban nem tudnak megtanítani neki, az angolról az asszertív kommunikáción és informatikai tudáson át a hatékony időbeosztásig? És mikor fog sportolni, ismerkedni a természettel?
De főleg: mikor lesz ezek mellett gyerek és én mikor leszek egyszerűen csak szülő?
Mi a Zenitnél ugyanezekre a kérdésekre kerestük a választ, amikor eldöntöttük, hogy iskolát alapítunk. És gödiként az sem fért bele, hogy az időt, amit egy "többet adó" iskolával megspórolunk, az autóban töltsük, így nekiálltunk megálmodni egy iskolát, ahol a gyerekek úgy maradhatnak felhőtlenül gyerekek, hogy mellette elsajátíthatják azokat az alapokat, amik által nem csak az iskolában, de később az életükben tudnak érvényesülni.
Azt látjuk, hogy ma annyi inger éri a legkisebbeket is, akár már a tananyag folyamatos újdonságai, az iskolai élet új szabályai is ki tudják zökkenteni a gyerekeket a megszokott kerékvágásból. Ha mindehhez hozzáteszünk egy harminckét fős osztályt, ott "hirtelen" találkozhatunk azzal, amit eddig talán csak sejtettük: az ingerek sokaságában elveszik a gyermek. Erre sokféleképpen tudnak reagálni, van, aki visszahúzódik, és csak otthon adja ki magából a feszültséget, van, aki vibrál, csacsog, izeg-mozog, szeretne feltűnni, és sajnos vannak, akik ennél még extrémebben reagálnak a túlingerléssel járó stresszre.
De akárhogy is reagálnak a gyerekek, a családra mindenképpen hatással van az ő küzdelmük. Ahogyan az is hatott az elmúlt, lassan két évben, hogy meg kellett küzdeni a pandémia egészségi, mentális és szociális hatásaival. Az óvodás és iskoláskorú gyermekek, helyzetüktől függően, de mind éltek meg veszteségeket, akár a tanulás, fejlődés, akár a kortárs, baráti kapcsolatok, akár az érzelmi és fizikai biztonság megélésében. Ezeket nem lehet a szőnyeg alá seperni, és vállalni, hogy intézményként ott állunk a családok mellett a feldolgozás időszakában, de akár egy következő, lezárásokkal tarkított hullám esetén is.
Mi ezekre a kihívásokra egy megoldást találtunk kivitelezhetőnek, azt, ha valóban kis létszámú csoportokban dolgozhatnak a gyerekek és a pedagógusok, segítők. Ez természetesen még nem elég a sikerhez, sok egyénre szabott pedagógiai megoldást kell alkalmazni, hogy ezek a csoportok jól is működjenek, és ezáltal minden egyes gyerek, és minden család számára is nyugalmat, biztonságot jelentsen az iskola a további nyomasztás helyett.
Persze ez sem működik ugyanúgy mindenkinél. De ha már egy kicsit nyugodtabb körülmények közé érkezik a gyermek, azzal felszabadul egy csomó figyelme, energiája, amivel hegyeket lehet megmozgatni, és még el sem fáradunk közben.