Miért Gödön alapítjuk a Zenit Iskolát?

A Zenit Általános Iskola megálmodói és alapítói ezer szállal kötődnek Gödhöz. Legtöbben itt élünk, dolgozunk a családunkkal, vannak köztünk "régi gödiek" és vannak, akik felnőttként szerettek bele a városba.

Ami összeköt minket Göddel, az, hogy szeretünk itt élni, szeretjük a várost a történelmével, a jelenével és a régióval együtt. Szeretjük az itteni közösséget és velük együtt szeretnénk adni valamit az itt élők jövőjéhez.

A helyi iskolák, tanulókörök jók, a régió településeiről is sok jelentkezővel találkoznak, aminek részben oka az is, hogy nagyon kevés intézmény közül választhatnak azok, akik nem tudnak vagy szeretnének a tömegoktatásban részt venni. A régió egyházi és alapítványi intézményei sem tudnak már helyet adni mindenkinek, a családok pedig nem szeretnék az óvodából alig kikerült csemetéket Budapestre utaztatni nap mint nap iskolába, fejlesztésekre.


A Zenitnél szeretnénk nyitni a helyi közösség felé, hiszen itt helyben is annyi példaértékű ember, kezdeményezés és tudás van, aminek megosztásával mind gazdagodhatunk. Abban is biztosak vagyunk, hogy tanulóink és dolgozóinak is értékes polgárai lesznek Gödnek, ezt a júliusi és augusztusi szülőtalálkozóinkon is bemutatjuk.

A képet egyik alapítónk készítette, hol máshol, mint Gödön.