top of page
Zenit Iskola

Mögöttünk a “táborok nyara” a Zenitben

A nyári szünet bő két hónapjában a Zenitben és más közeli helyszíneken változatos és minden gyerek számára izgalmas táborok váltották egymást.


Bár a Zenitben kiemelten fontos, hogy az egész napos ülés helyett a gyerekek minél több aktív mozgással töltsék a napokat, idén nyáron még a legfáradhatatlanabbak is kimozoghatták magukat a táborainkban. Júniusban a zenites gyerekek rögtön visszatérhettek a tavasszal meglátogatott UTE Keleti Ágnes Tornacsarnokba, ahol Zsiros Liza Szertorna táborában megismerhették a női és férfi tornaszereket, a szertorna alapgyakorlatait, tanulóink pedig elvitték a Zenit önfeledt és nyitott szellemiségét a versenysportolók közé. Egy ilyen pedagógus, mint Liza, igazi példakép a gyerekek számára, hiszen egyszerre éli a sportolók tudatos és egészséges életét és mély szeretettel és elfogadással segíti a zeniteseket az egészséges életmód fenntartásában.


A következő héten a Képességek próbája tábor délelőttjein két szuper szakember, Kinisch Szabina és Nagy-Deák Klaudia önismereti, konfliktuskezelési és pályaorientációs intenzív tréningjén vettek részt a gyerekek. Délutánonként Horváth Niki művészetterápiás alkotó-foglalkozásain ülepedhettek le a tanultak.

A nyári táborok mellett nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen szakemberekkel dolgozhatunk együtt egész évben, a zenites gyerekek és pedagógusok is folyamatosan tanulnak az együttműködésekből.


Július közepén egy másik sport vette át a stafétát, Debreczi László és a Sződligeti Segítő Kezek csapata vagány vízi sport tábort szervezett, amin sok zenites diák is részt vett. A sződligeti Duna-parton egy biztonságos, sekély öbölben ismerkedtek a gyerekek a különböző hajókkal, technikákkal és a hét végére lelkesen és magabiztosan irányították az 1-2-4 személyes kajakokat. A vízi sportok mellett sem lustálkodtak a táborozók, fociztak, íjászkodtak, ügyességi játékokat játszottak. Nagyon hálásak vagyunk, hogy együtt dolgozhatunk a szervezet szakembereivel a jövőben is, hiszen a zenites gyerekek imádják a Dunát télen-nyáron!


Ha már sportoltunk, Zsiros Liza és Blaha Mónika tanáraink összeállították a Hétpróba Sporttábor programját, ahol nem kevesebb, mint hét sportág alapjait, szabályait ismerték meg a gyerekek, a forró időben pedig nagy pancsolásokkal hűtötték le magukat. A hét folyamán mindenki talált magának kedvenc sportot, de akadtak meglepetések is, a korábban nem “csípett” sportágról is könnyen kiderülhetett, hogy kis munkával ezek is élvezetesek lehetnek. A zenites gyerekek lételeme a mozgás, a kinti játék, a játékos foglalkozásokon pedig a szabályok sem korlátként, sokkal inkább izgalmas feladványként jelentek meg.


Július végén a Zenit épületébe és kertjébe beköltöztek Meseország lakói. A Varázskastély mesetáborban művészetterápiás, irodalom- és meseterápiás, valamint gyerekdráma gyakorlatok közepette, egy teljes mesevilágban építhették a résztvevők az önbizalmukat és érzelmi intelligenciájukat. A bátor kalandorok teljesítették küldetéseiket és elnyerték Meseország Királyának, I. Vilmosnak legmagasabb elismerését - örök útlevelet Meseországba. Az önismereti foglalkozások ősszel is folytatódnak az iskolában!


A nyár utolsó zenites táborában, a Jövőjárók Angol és IT táborban visszatért Blaha Mónika és Zsiros Liza, hogy differenciált, élményalapú, készségfejlesztő gyakorlatokkal, és persze a rájuk jellemző szeretetteljes légkörrel fogadják a gyerekeket. A robotok irányítási, programozási alapjai, az aktívan használt és gyorsan bővülő szókincs mind olyan élménypedagógiai elemeket tartalmaztak, amiket a Zenit tanulói a tanórákon és tehetséggondozó foglalkozásokon is rendszeresen használnak.


A táborok időszaka véget ért, de nagy örömünkre a Zenitben év közben is olyan színes az élet, mint egy nyári táborban 🥰



留言


bottom of page