top of page

Izzanak a vonalak, nagy érdeklődés mellett indult a Zenitben a tanév

Zenit Iskola
2025. okt. 7.
1 perc olvasás

Egy folyamatosan bővülő magániskolában nincs olyan, hogy szokásosan induló tanév, de idén még nagyobb az érdeklődés, mint amire számítottunk!

Iskola-előkészítőnk 3 megtelt csoporttal, összesen 24 gyermekkel indult el október elsején. Ők a leendő 1.z egyik tanítójának gondoskodó irányításával ismerkednek az iskolával, próbálják ki a tanítóval való együttműködést hetente egy-egy órában az osztály leendő tantermében és ősfás kertünkben. Ennél jobban nem tudnánk segíteni a szülők számára a döntést!

Az őszi iskolanyitogatónk olyan hamar megtelt, hogy egy pót alkalmat is kellett hirdetnünk, így 71 családból összesen 97 szülőnek mutattuk be az iskolát szeptemberben. Aki nem tudott erre eljönni, október 15-én Felsőgödön a Lenkey utcai óvodában találkozhat velünk és a többi gödi iskolával 16:30-tól.

Első, negyedik és ötödik osztályunkba is csatlakozott 1-1 új diák az első hónapban. Ötödik osztályunkkal most indult felső tagozatunkról egyik szaktanárunk írta: "a gyerekek érdeklődőek, kedvesek, figyelmesek, nyitottak - csuda jó velük dolgozni, gratula az alsós pedagógusoknak".

Időről-időre megkeresnek bennünket új iskola alapításában gondolkodók is. Ma egy dél-magyarországi intézmény alapítását előkészítők jöttek el néhány órára, szívesen osztottuk meg a tapasztalatainkat és mutattuk meg a Zenit iskolát.

2026. szeptemberben induló első osztályunkba már lehet jelentkezni, aki idén jelentkezik, azt lehet, hogy már idén be tudjuk hívni szülői beszélgetésre, hogy mindenkire jusson idő: https://www.zenitiskola.hu/jelentkezes



 
 
final-logo-zenit-03_edited.png

Államilag elismert
alapítványi általános iskola Gödön

OM azonosító: 203508

 

Kapcsolatfelvétel

  • Facebook

© 2021 - 2026 Zenit Alapítványi Általános Iskola

bottom of page