A Zenit Általános Iskola tanulói szüleikkel és tanáraikkal közösen képviselték intézményünket a Rotary Club Göd által szervezett Fuss az iskoládért! barátságos futóversenyen szeptember 22.-én délután a gödi Erzsébet ligetben (korábban golfpálya).
Minden évfolyamunk rekord számmal vett részt a gödi és sződligeti iskoláknak szervezett sporteseményen, ahol minden induló 1911 méteres pályán futott a legjobb tudása szerint.
A második helyért járó kupát vehették át jogosan büszke diákjaink a díjátadó színpadán! A Zenit tanulóinak 72,5 százaléka regisztrált és teljesítette a távot, de velük futottak pedagógusaink és sok lelkes, a rendezvényt támogató szülő is. Sőt, azok a diákok is, akik a szervezők segítőkészsége mellett sem tudtak időben regisztrálni a versenyre, de lelkesedésükkel és munkájukkal ők is kivették a részüket az összefogásból.
A fő futam mellett egy tanár-diák párosunk is jól szerepelt a harmadik futamon. A verseny délelőttjén minden osztály készült játékosan, mentálisan is a megmérettetésre, és még a legfáradtabb, legifjabb gyermekek is hatalmas kitartással, erővel tették meg a távot!
A futamok után nagyon jól estek a támogatók által biztosított frissítők és az energiát pótló falatok is.
Hálásan köszönjük a belefektetett munkát, a fantasztikus hangulatot és az igazi gödi életérzést a Zeniteseknek, a szervezőknek és a velünk együtt induló általános iskoláknak is! Együtt megmutattuk, milyen ereje van a közösségnek, és együtt ünnepeltük ezt az egészséges és építő mozgásformát. A napsütés mellett pedig nagyon örültünk a felbukkanó felhőknek és a frissítő szélnek is!
Comments