top of page

A 3.z. év végi kalandjai

Zenit Iskola
júl. 11.
2 perc olvasás

Nálunk a mindennapok messze túlmutatnak a tankönyveken. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek örömmel jöjjenek iskolába, sokat mozogjanak, alkossanak, kérdezzenek, próbálkozzanak, és közben valódi közösséggé formálódjanak.

A tanév utolsó hónapjaiban is rengeteg élményben volt részünk. A jó idő beköszöntével sok foglalkozást vittünk ki a szabadba, ahol a gyerekek játék közben fejleszthették ügyességüket, állóképességüket és együttműködési készségüket. A tanulás során igyekeztünk minél több olyan feladatot adni, amelyben mozoghattak, gondolkodhattak és közösen oldhattak meg problémákat.

A matematikaórákon nyomozós feladatokkal, kódfejtéssel és sok gyakorlati tapasztalatszerzéssel tettük izgalmasabbá a tanulást. Részt vettünk a Városligetben megrendezett Medve Matek versenyen is, ahol a gyerekek egy egészen különleges helyzetben próbálhatták ki tudásukat és kitartásukat. Környezetismeretből iránytűvel tájékozódtunk az udvaron, elrejtett feladatokat kerestünk, miközben játékosan tanultunk a tájékozódásról és a minket körülvevő világról.


A kreativitásnak továbbra is nagy szerepe volt az év vége felé közeledve is. Festettünk, hajtogattunk, építettünk, kísérleteztünk különböző technikákkal, pólót batikoltunk, és megtanultuk az 5 ujjas fonást is. Szájjal és lábbal is festettünk! A gyerekek bátran kipróbálhatták magukat új helyzetekben, és sokszor egészen meglepő ötletekkel álltak elő.


Amire azonban talán a legbüszkébbek vagyunk, az a közösség. Jó volt látni, ahogy a gyerekek egyre jobban figyelnek egymásra, segítik társaikat, és természetes számukra, hogy együtt dolgozzanak. Többször is megtapasztaltuk, hogy nemcsak magukra, hanem a környezetükre is figyelnek. Az egyik legkedvesebb emlékünk, amikor saját kezdeményezésükre szemétszedésbe kezdtek az iskola udvarán, mert szerették volna még szebbé tenni azt a helyet, ahol a napjaikat töltik.


Az egyik legnagyobb élményünk az ottalvós osztálykirándulás volt. A közös játékok, a természetben töltött programok, a kincskeresés, az esti beszélgetések és a sok nevetés olyan emlékeket adtak, amelyek még sokáig elkísérik majd a gyerekeket. Ilyenkor mindig látszik, mennyire fontosak azok a közös élmények, amelyek túlmutatnak a tanórákon.


Hiszünk abban, hogy az iskola akkor tud igazán jó hely lenni, ha a tudás mellett figyelmet kap az önállóság, a kíváncsiság, az alkotás öröme és az egymás iránti tisztelet is. Mi minden nap ezért dolgozunk.


Olyan közösséget építünk, ahol a gyerekek biztonságban érzik magukat, mernek kérdezni, hibázni, új dolgokat kipróbálni, és közben észrevétlenül fejlődnek.


Ősszel várjuk vissza az alsó tagozatuk utolsó évére az osztályt, kalandokban jövőre sem lesz hiány!



final-logo-zenit-03_edited.png

Államilag elismert
alapítványi általános iskola Gödön

OM azonosító: 203508

 

Kapcsolatfelvétel

  • Facebook

© 2021 - 2026 Zenit Alapítványi Általános Iskola

bottom of page