top of page

Élményekkel teli téli napok a 3.z-ben

gaborhojtsy
jan. 28.
2 perc olvasás

A november-decemberi időszakban rengeteg izgalmas és tartalmas programban volt részünk!


Környezetismeret órán az udvar növényeit fedeztük fel: csapatokban dolgozva ismertük meg a fás és lágy szárú növényeket, majd a végén sünis képet készítettünk levelekből és ágakból. Kísérleteztünk a vízzel, amit a gyerekek nagyon élveztek.


Énekórán a ritmusé volt a főszerep: tapsoltunk, testdoboltunk, sok mozgással kísértük a zenét, és a népzene világába is bekukkantottunk.


A tornaórákon nagy hangsúlyt fektettünk a helyes testtartás kialakítására és a lúdtalp megelőzésére, hiszen ezek alapjai az egészséges mozgásnak. Emellett kiemelten fontos számunkra a csapatmunka, egymás segítésének és a közösségben való együttműködésnek fejlesztése.


Színházban jártunk, ahol A csodálatos Andersen című előadást néztük meg – együtt izgultunk, nevettünk, csodálkoztunk. 


Márton-nap alkalmából tematikus órákat tartottunk, a „szabadulószoba” pedig igazi kedvenc lett: csapatmunkával, gondolkodással és sok nevetéssel találtuk meg a helyes kódot. 


Ellátogattunk a Mezőgazdasági Múzeumba is, ahol a Legendás lények kalandjátékon vettünk részt, majd felfedeztük az állandó kiállítást, sok-sok hazai vadállattal ismerkedtünk meg. 


Gyakran kezdjük a tanórákat neurogimnasztikai feladatokkal, amelyek játékosan fejlesztik a memóriát, koncentrációt, koordinációt és a finommotorikát – és a tapasztalataink szerint utána sokkal fókuszáltabban dolgoznak a gyerekek. 


A Mikulás sem feledkezett meg rólunk: bár nem sikerült elkapnunk a már hagyománnyá vált Mikulás futáson, mire visszaértünk, tele volt a terem ajándékokkal és finomságokkal. 


Rajzórákon rengeteg csodálatos alkotás született. Készítettünk békás ügyességi játékot WC-papír gurigából, megterveztük a saját forrócsokis bögrénket, amit aztán megfestettünk. Porpasztellel csodálatos gyertyák készültek, szívószállal koszorút festettünk. Az iskolánk folyósóit karácsonyi díszbe öltöztettük angyalkáinkkal, amiket vegyes technikával, hajtogatva és fonalból készítettünk el. Ebédlőnket pedig egy téli falu képével tettük hangulatosabbá.


Különleges élményben volt részünk, amikor ellátogattunk a gyerekekkel a Meixner iskolába, ahol két fantasztikus programon is részt vehettünk. A foglalkozások során a gyerekek tűzzománc technikával készítettek medálokat, agyagból állatfigurákat formáztak, valamint kipróbálhatták a korongozást is, amelynek segítségével saját agyagedényeket alkottak.


A kreatív munka nemcsak szórakoztató volt, hanem fejlesztette a kézügyességet és a fantáziát is. Az elkészült tárgyak gyönyörűek lettek, a gyerekek pedig nagy gondossággal becsomagolták őket, hogy karácsonykor ezekkel az egyedi, saját készítésű ajándékokkal lephessék meg szüleiket.


Az adventi időszakban minden reggelt egy kedves karácsonyi mesével kezdtünk, amit saját adventi mesés kalendáriumunkból húzott valamelyik gyerkőc. Minden évben útnak indulunk a gyerekekkel mendikálni, a környék lakóit lepjük meg karácsonyi énekekkel.


Külön öröm volt a szülő–gyermek kézműves délután is, ahol fantasztikus hangulatban alkothattak együtt kicsik és nagyok.

 

Elültettük a hagyományos Luca-búzát is, izgatottan vártuk, milyen szépen fejlődik majd. Luca napi vásárunkra, csodás portékákkal készültek a szülők és gyerekek, óriási élmény volt az árusítás és a vásárlás is. 


Jártunk a Petőfi Irodalmi Múzeumban is, ahol a Vakond kiállítása című múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt.


A téli szünet után hócsatákkal, sok-sok szánkózással, rengeteg nevetéssel indult újra az iskola, igazi feltöltődés volt mindenkinek.


💫 Tanulás, élmények, közösség, kreativitás – nálunk minden nap egy új kaland!



final-logo-zenit-03_edited.png

Államilag elismert
alapítványi általános iskola Gödön

OM azonosító: 203508

 

Kapcsolatfelvétel

  • Facebook

© 2021 - 2026 Zenit Alapítványi Általános Iskola

bottom of page