top of page
Szülők és pedagógusok műhelye

Szülők és pedagógusok támogató közössége szakemberekkel

Egyre összetettebb feladat a gyermekek nevelése, megfelelő oktatása. Ebben nem csupán a szülők, de sokszor a pedagógusok és a gyermekek fejlesztésével foglalkozó szakemberek is egyedül érzik magukat kérdéseikkel, problémáikkal. A gyermekük boldogulását a szívükön viselő szülők és a pedagógusok is gyakran tanácstalanok, elveszettek a rengeteg fejlesztési módszertan, szakember között, és nehezen választanak közülük.

 

Erre a problémára szeretnénk a Zenit iskolában egy közösség segítségével válaszolni, amelyben minden résztvevő egyaránt kaphat válaszokat kérdéseire és támogatást is a nehéz helyzetekben. Ebben a támogató közösségben az érintettek tematikusan tudnak információkhoz jutni, megosztani tudásukat, tapasztalataikat egymással, a nyitott csoport biztonságos és inspiráló közeget tud adni a résztvevőknek. 

 

A Zenit Általános Iskola a régióban működő, előremutató pedagógiai kezdeményezések képviselőit interaktív, ingyenes előadások keretében köti össze azokkal a szülőkkel, pedagógusokkal, illetve gyermekekkel foglalkozó fejlesztő szakemberekkel, akik segítséget keresnek a saját, gyermekekkel kapcsolatos oktató-nevelő-fejlesztő feladataikban, munkájukban, amit a saját területükön más módon nem kapnak meg.

 

Az előadások havi rendszerességgel kerülnek megtartásra a Zenit Általános Iskolában (Göd, Madách utca 40.). Korábban Fejlesztők napja néven szerveztük ezeket a programokat.

Következő előadásaink

Feliratkozóinknak értesítést küldünk a következő műhelyekről

Köszönjük az érdeklődést!

Korábbi témáink

Kiváló szakemberek érkeztek hozzánk különböző szakterületekről. A középpontban a gyermeknevelés, a pszichológia és a tanítás-tanulás módszertana állt.

Turmezei Mónika

Dráma és fejlesztés

2021. november 23.

Piros Tímea

Iskolaérettség

2022. május 12.

Dr. Kollár János

Tanítássegítés, tanulássegítés
2022. október 22.

Dr. Konta Ildikó

Receptív terápia, pedagógus-szülő önismeret
2022. december 8.

Gál Zsuzsanna

Hangterápia - hangfürdő

2023. február 25.

Fojt Márta

Düh, hiszti, agresszió kezelése

2023. április 27.

Kása Renáta

Kreatív intelligencia

2022. március 24.

Szajbert Bettina

Természettudományos
nevelés

2022. szeptember 22.

Dr. Gyarmathy Éva

Atipikus fejlődés

2022. november 10.

Klinger Mária

OH-kártya - szülői szerepek

2023. ja
nuár 19.

Egy Sima Egy Fordított Egyesület

Six Bricks sokszínűség előnyei tréning
2023. március 30.

Nyíri-Nagy József

Zeneterápia

2023. június 17.

260406451_624678005552989_6332026738073227220_n.jpeg
IMG_20211123_182449_edited.jpg
IMG-0373.jpg
Tesco_plakett_150x100mm.png
bottom of page